Gazdasági orientáció - Kereskedelem ágazat
Gazdasági orientáció - Kereskedelem ágazat
Az 1002 -es kódú Kereskedelem ágazatban tanuló gazdasági orientációjú csoport (0,5 osztály) képzési ideje 5 év.
A tanulók a 9-10. évfolyamon egy idegen nyelvet tanulnak, angolt, majd a 10. évfolyam végén választhatnak másodok idegen nyelvet, amely oktatása a 11-13. évfolyamon folyik.
A 9-10. évfolyamon a közismereti, valamint a Kereskedelem ágazati alapoktatás folyik. A tanulók a 10. évfolyam végén ágazati alapvizsgát tesznek és nyilatkoznak a szakmaválasztásról, majd a 11-13. évfolyamon a közép- és emelt szintű érettségire felkészítéssel együtt folyik a szakirányú oktatás. Ennek részeként a diákok a szakmához kapcsolódóan szakmai idegen nyelvet, valamint gazdasági témakörökhöz kötődő szakmai tananyagokat is tanulnak, amelyről sikeres teljesítés estén mikrotanúsítvány kerül kiállításra.
A 11. évfolyamtól kezdődően idegen nyelvből, a 12. évfolyam végén magyar nyelv és irodalom, matematika, valamint történelem tantárgyakból előrehozott érettségi vizsga letételére nyílik lehetőség.
A képzés érettségi és technikusi vizsgával zárul, utóbbi a szakmai tantárgy emelt szintű érettségi vizsgájának felel meg. A technikusi oklevél a Kereskedelmi logisztika szakmairányú Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus szakma megszerzését igazolja.
A szakmához kapcsolódó alkalmassági követelmény: foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálat.
(A Kereskedelem ágazat, illetve az Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus szakma tartalmáról az Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus szakma linkjére kattintva olvashat részletes leírást.)