Világbajnoki 14. helyezés gépírás versenyen

2015. július 18-24. között rendezték meg Budapesten, a Corvinus Egyetemen a Gyors- és Gépíró Világbajnokságot, amelyet kétévente rendeznek meg. 35 ország több mint 500 versenyzője vett részt ezen a rangos eseményen. A gép- és gyorsírás mellett szövegszerkesztés és jegyzőkönyvvezetés kategóriában is hirdettek versenyt. Minden gépíró anyanyelvi szöveget kapott, és az győzött, aki fél óra alatt a legtöbb karaktert ütötte le hiba nélkül.

Magyarországon először 1840-ben került sor gyorsíróversenyre, a diktáló maga Kossuth Lajos volt. Az első nemzetközi bajnokságot pedig 1913-ban rendezték Budapesten.

Most hármas ünnep volt ez szakmánk életében, hiszen a gépírók, gyorsírók, szövegszerkesztők nemzetközi szervezete, az Intersteno 50. kongresszusát, a Magyar Gyorsírók és Gépírók Szövetsége fennállásának 90. évfordulóját ünnepelte, illetve 40 évvel ezelőtt, 1975-ben rendeztek Magyarországon utoljára gép- és gyorsíró világbajnokságot.

Ezen rendkívüli eseményen a Szegedi Gazdasági Középiskola Vasvári Pál Tagintézményét Krámli Henrik 10. A osztályos tanuló képviselte. Junior kategóriában 12023 leütésszámával harmincperces másolási feladatával a világbajnoki 14. helyet szerezte meg. A magyar versenyzők közül ő bizonyult a 2. leggyorsabbnak.

2015-ben az Intersteno  március 9. és május 11. közötti időszakban rendezte meg a 13. nemzetközi internetes gépíróversenyét. Krámli Henrik 14 nyelven (magyar, angol, holland, spanyol, német, francia, finn, portugál, olasz, román, horvát, lengyel cseh, szlovák) megírt versenymunkájával, 42229 nettó összleütésszámmal 930 versenyző közül a 6. helyen végzett.

  • A magyar versenyzők közül a 14 nyelv megírásával 2. helyezett.
  • Anyanyelvi másolásban (mindenkinek az anyanyelvén megírt munkáját figyelembe véve) nemzetközi 16. helyezett.
  • Anyanyelvi másolásban a magyar versenyzők közül 3. helyezést ért el.

Felkészítő tanára Kissné Álmosdi Márta tanárnő.

Köszönjük támogatóink segítségét, azt, hogy anyagi segítségükkel hozzájárulhattak e csodálatos eredmény eléréséhez.

Megmutathattuk a nemzetközi színtéren is, hogy méltán lehetünk büszkék tanár és tanuló kiemelkedő együtt munkálkodására.