A második világháború, és ami utána következett

 

     1940. december 31-én nyugállományba vonult első igazgatónk, Nyáry György, aki 28 éven keresztül tevékenykedett iskolánkban. Utóda Mészáros Ferenc lett.
     Az 1940/41-es tanévben ismét megváltozott iskolánk neve: Szeged Szabad Királyi Város Kereskedelmi Leányközépiskola. Az új elnevezés új tanterv életbelépését is jelentette, mivel az 1938. évi XIII. tc. a kereskedelmi iskolákat középiskolai rangra emelte. Kötelező volt a heti 30 órás elfoglaltság és a második idegen nyelv, s ugyanakkor bevezették az üzemi gyakorlatot is. Ennek során a tanulók a postán, a Paprikamalomban, a Hangyánál, a Szalámigyárban, a Gőzmalomban, a Kardos-féle tésztagyárban, a Wolf-féle sütőüzemben végezték munkájukat.
     1942. január 27-től iskolánk a Szeged Szabad Királyi Város „Boldogasszony” Kereskedelmi Leányközépiskola nevet viseli. Az igazgató és a tantestület célja, hogy „az iskola növendékei elé követésre méltó női személyt és patrónát” állítsanak.
     A II. világháború 1942-től éreztette hatását, tudniillik 1942 júniusától a Mérey utcai épületet hadikórház céljaira vették igénybe. A tanítás a leánygimnázium egyes helyiségeiben délutánonként folyt, az iskola többi bútorzata a Fogadalmi templom pincéjében volt. Rövid időre ismét visszaköltözhettek az egész épületbe, de 1944-től újra katonai célokra használták fel a tantermeket. Így a tanév is csak november 1-jén kezdődött ebben az évben. A tanítás helyzetét nehezítette az év folyamán márciustól kezdődő tífuszjárvány is.
     1944-ben ismét új helyre került az intézet, a Szentháromság utca 64. szám alá, a mai a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskola épületébe, mert a Mérey utcai iskola a szovjet csapatok hadikórháza lett.
     Mészáros Ferenc igazgatót nyugdíjazása miatt Dr. Kováts József váltotta fel 1944-ben, aki már az alapítás óta tagja volt iskolánknak, és második ízben lett megbízott igazgató. Sajnos nem sokáig tölthette be ezt a munkakört, mert 1946. októberében elhunyt. Pedagógustársai így emlékeztek meg róla: „Sokoldalú érdeklődését – a vállalt és a végtelenségig pontosan végzett munka ütemében – az eredmény, a haladás, a magyarság sorskérdései, az emberiesség célkitűzései ösztönözték.”
     Az 1945/46-os tanév az intézmény életében is jelentős változást hozott.
     „Köznevelésünk korszerű demokratikus átalakulása már ebben a tanévben kezdetét vette. Művelődéspolitikánk legnagyobb feladata, hogy a megindult átalakulást a demokrácia politikai és társadalmi követelményeinek megfelelően gazdasági lehetőségeink figyelembevételével és a neveléstudomány legkorszerűbb eredményei és igényei szerint szilárd elhatározással tovább folytassa és betetőzze.” – fogalmazta meg a közös célt Keresztúry Dezső vallás- és közoktatási miniszter.
     Három évi vándorlás után 1945 augusztusában visszaköltözhetett iskolánk a Mérey utca 3. szám alá. Az intézet ingó vagyontárgyait a háború során öt ízben voltak kénytelenek költöztetni. A költöztetések hatására a felszerelési tárgyak megrongálódtak, az irattár anyaga részben elkallódott. Ezek a körülmények nehezítették a tantestület munkáját.
     1948-ban iskolánkat államosították. Az új elnevezés: Állami Kereskedelmi Leányközépiskola, ami 1949-ben Közgazdasági Technikummá alakult. 1952-ben létrejött a Szegedi Közgazdasági Technikum Közlekedési Tagozata. Az indoklás: „Népgazdaságunk ötéves tervének végrehajtásához a városok és falvak építéséhez, termelőszövetkezetek létesítéséhez igen sok nyersanyagra és gépre van szükség…, közlekedés nélkül nem lehet elképzelni a termelő munkát, ehhez pedig képzett szakemberekre van szükség”.
     Az oktatás nehéz körülmények között folyt. „A legutóbbi utasításomban 10 Co mellett írtam elő a rendes tanítást. Ezt hatálytalanítom. A tantermek hőmérsékletének alsó határát 14 Co-ban állapítom meg.” – írta utasításában a Csongrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Oktatási Osztálya. A tanulók mindig örülnek a szünetnek, néha tesznek is ezért, mint 1954-ben, amikor az iskolaorvos által felküldött hőmérőt az ablakok közé állították, hogy minél kevesebbet mutasson, „s ezzel bizonyítsák az újabb szünidő szükségességét”, olvashatjuk a fegyelmi eljárás jegyzőkönyvében.
     A szűkös körülmények miatt minden területen szigorú takarékosságot rendeltek el. Pontosan meghatározták a világítás időtartamát, a papírokat is újra felhasználták, szigorúan szabályozták a távolsági beszélgetéseket is. „A távolsági beszélgetéseket minden esetben különös gonddal kell előkészíteni. Meghívás előtt fel kell jegyezni a beszélgetés tárgyát…. Röviden kell beszélni, csak a lényeget szabad elmondani.”
     A párt ideológiájának megfelelően az államosítás után középiskolákba munkás és paraszt származású fiatalok kerültek, előre meghatározott százalék szerint. 1953-tól a naplóban kötelező volt feltüntetni a származást. A jó tanulás „hazafias kötelesség” volt. Továbbtanulásra csak őket javasolták, az osztályidegeneket csak akkor, ha „példamutatóan” viselkedtek. A gyenge eredményt elért tanulókat a jegyzőkönyv tanulsága szerint az igazgató figyelmeztette a „magukkal, családjukkal, szocialista hazájukkal szemben fennálló kötelezettségükre”. Büntetésük sem maradt el. A bukott tanulókat eltiltották a táncmulatságoktól, moziengedélyüket megvonták. Az órára nem készülőket fél kettő és kettő között „bezárták”, hogy hiányaikat pótolják. A DISZ szervezet tanulópárok szervezésével vette ki részét ebből a munkából. Az oktatásba is bevonult az egész életet átszövő versenyszellem. De az 1952/53-as tanévben „Sztálin elvtárs nyomdokain járva” meghirdették a selejtfeleletmentes napokat és heteket.
     Az oktatás és nevelés egészét áthatotta a politika, a párt által áthatott ideológia. Az igen gyakori nevelési értekezleteken készült jegyzőkönyvek arról tanúskodnak, hogy célként a párt iránti szeretet elmélyítését, a szocialista öntudat kialakítását, a szocialista tulajdon védelmét, vezéreink szeretetét jelölték meg. A tanévek értékelésekor szóltak arról, hogyan küzdöttek az ellenséges hatások ellen, úgymint a nacionalizmus, opportunizmus, kozmopolitizmus, jobboldali szociáldemokrata hatások és klerikális reakciók. Ezt mindenkinek magáévá kellett tenni, ahogy Márai fogalmaz: „Nem elég szeretni azt, amit ők szeretnek; megkövetelik, hogy azt is gyűlöljem amit ők gyűlölnek.”
     Minden tantárgyban meg kellett keresni a lehetőséget, hogy e kitűzött célokat elérjék. Természetesen legvadabb példákat a történelem és a politikai gazdaságtan tantárgyakban találunk:
- Sztálin a szocializmus és kommunizmus nagy építője. Lenin leghűségesebb tanítványa.
- Rákosi Mátyás a szocializmust építő magyar nép vezetője.
- Az imperializmus élősdi, rothadó és halódó jellege.
- A népi demokrácia a proletárdiktatúra válfaja.
„…kartárs rámutatott arra, – mikor az egyik tanuló Jesszus Mária felkiáltással fogadta a nehéznek vélt feladatot – hogy mindenki csak saját erejéből végezheti el munkáját, úgynevezett földöntúli hatalmaknak a matematikában szerepük nincs.”
     Hogy a kitűzött célokat a tantestület tagjai „megfelelően el tudják látni”, folyamatosan ideológiai továbbképzésen vettek részt. Az 50-es évek második felében is tart az SZKP történetének tanfolyamon történő feldolgozása, persze ekkor már kiegészülve a XX. kongresszus iránymutatásának elemzésével. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint gyenge eredményt értek el a szülők átnevelésében. Nagyon kevesen vettek részt a szülők iskolája rendezvényein. Ennek tulajdonították, hogy két szülő ellen politikai eljárás folyt 1953-ban. Az igazgató ennek megakadályozására szorgalmazta a gyakoribb családlátogatásokat.
     A rendszer életben maradását az általa adminisztratív módon gerjesztett lelkesedés segítette. Rengeteg mozgalmat hirdettek. Íme néhány, a teljesség igénye nélkül: békemozgalom, felszabadulási hét, előre ötéves tervünk megvalósításáért, magyar-szovjet barátsági hét, miénk az iskola, virágosítási hónap, tisztasági mozgalom, tanulmányi versenyek és persze az MHK (Munkára Harcra Kész). Ehhez kapcsolódott az évenként többször meghirdetett hulladékgyűjtés. A legfontosabb a fémgyűjtés, hiszen a vas és acél országává akartunk válni. De gyűjtöttek papírt, gesztenyét, sőt tökmagot is.
     A munkára nevelést a termelő munkában való ingyenes részvétel jellemezte. Ez elsősorban a mezőgazdasági munkát jelentette, de a már említett néhány télen, így például 1954-ben, a hóeltakarításban is részt vettek a tanulók, igaz csak azok, akiknek megfelelő ruhájuk és cipőjük volt.
     Az 1956-os események iskolánkban is éreztették hatásukat. Igaz csak rövid időre módosult az eddigi tanterv: visszaállították a hitoktatást, a fakultatív nyelvtanulást (francia vagy német), bevezették a havi egy osztályfőnöki órát, valamint megszüntették a gyakorlatot.
     Az októberi események alatt az iskolában „a munka zavartalanul folyt, a rendbontási törekvéseket sikerült visszaszorítani”. Egyetlen napon, október 26-án vettek részt a tanulók tömegesen, amikor „határozott tilalom ellenére” felszálltak az értük jövő teherautókra. Igaz, november 23-án „hideg, fűtetlen tantermekre” való hivatkozással szervezetten távolmaradtak a tanítástól. Utólag mindenki hatósági orvosi bizonyítvánnyal igazolta távolmaradását. Ennek ellentmond a tanévzáró értekezlet jegyzőkönyve, amelyben megjegyzik, hogy október 28-tól november 8-ig a tanítás szünetelt, „mert tanítványaink nem jöttek iskolába”.
     Az 1958-ban megkezdődött korszerűsítési folyamat 1961-ben új oktatási törvény megalkotásához vezetett.