Cimkék:
"Istenem, adj nekem higgadtságot, derűt és nyugalmat ahhoz, hogy beletörődjek abba,
ami megváltoztathatatlan; bátorságot ahhoz, hogy megváltoztassam mindazt, amire képes vagyok; és bölcsességet ahhoz, hogy e két dolog között különbséget tudjak tenni!"
Kedves Szülő!
Tódor Marina vagyok,
az iskola pszichológusa
2007-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Pszichológia szakán, ahol pszichológus bölcsész és tanári diplomát szereztem. Időközben Gordon kommunikációs trénerré képződtem, jelenleg pedig a Pécsi Tudományegyetem III. éves hallgatója vagyok, klinikai gyermek és ifjúsági szakpszichológus képzésen.
Egy éve dolgozom a Szegedi Kereskedelmi, Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola pszichológusaként. Mindhárom tagintézményben én látok el iskolapszichológiai feladatokat.
Amennyiben Önnek pszichológiai segítségnyújtásra van szüksége, a következő e-mail címre várom levelét: iskolapszichológus@freemail.hu. Ha pedig személyesen szeretne találkozni velem, a fogadóórám időpontja, helyszíne: szerda 10-12 óra, Orvosi szoba.
(az időpont kérés szerint módosítható!)
Néhány probléma, amivel szülők meg szoktak keresni:
· az utóbbi időben jelentősen romlott gyermeke tanulmányi eredménye, nem tudja szülőként hogyan tudna segíteni
· egyre nehezebben találja a közös nevezőt kamasz gyermekével, szeretne egy kis útmutatást kapni
· válása után új életet kezdett. Gyermeke nehezen fogadja el jelenlegi párját, mindennaposak a veszekedések. A napi sterssz kihatással van gyermeke iskolai magatartására és eredményeire.
· valamilyen tragédia történt a családban (közeli hozzátartozó halála, válás, stb.), úgy érzi, a kialakult helyzetet képtelen kezelni. Gyermekét szeretné támogatni a feldolgozásban, továbblépésben, de nem tudja hogyan tehetné.
Gyakran keresnek meg szülők azzal, hogy problémát tapasztalnak gyermeküknél, de ő nem hajlandó pszichológushoz fordulni. Sokszor kérik, próbáljunk valamiképpen mégis módot találni arra, hogy a fiatal eljöjjön hozzám. Általánosságban elmondható, bármekkora erőfeszítést is tesz a szülő vagy a pszichológus, ha a fiatal nem akar jönni, nem is fog. Ha mégis, esetleg kényszer hatására megjelenik, a legritkább esetben vezet eredményre a vele folytatott egyéni foglalkozás. A belső motiváció (az, hogy ő is partner, ő is vállalja, hogy segítségre van szüksége) az alapja az ereményes közös munkának. A szülők számára biztosított több alkalmas konzultációs lehetőség, nevelési tanácsadás közvetetten – a szülőn keresztül - fejti ki hatását, de végső soron a gyermeket érinti.
További információt talál az iskolapszichológusi munkáról a Dél-Alföldi Iskolapszichológiai Módszertani Központ honlapján:
A cikk adatai: admin, 2010.07.19. hétfő - 20:48

