Skip to main content

Fórián Csaba az 1996/97-es tanévben végzett, osztályfőnöke Dr. Szalay Istvánné

– Milyen területen dolgozol jelenleg?
–Családi vállalkozásom kereskedelmi igazgatója vagyok. 2002-ben végeztem a közgáz egyetemen és utána felkerültem Pestre a Gazdasági Minisztériumba.
– Hogyan befolyásolták a Vasváriban eltöltött éveid a későbbi pályádat?
– Középiskolai tanulmányom során soha nem volt kérdés, hogy melyik egyetemre megyek. A pesti és szegedi egyetemre jelentkeztem, az utóbbira vettek fel, de nem bántam meg, mert családias volt a környezet. A többiekkel szemben előnyöm volt, mert a Vasváriban sokkal keményebben tanították a számvitelt, statisztikát. Ebből következik, hogy több időm maradt például nyelveket tanulni.
– Mi volt az, ami arra késztetett, hogy tegyél valamit az iskoláért és mi motivált?
–Mikor idekerültem, nem gondoltam arra, hogy kitűnő lehetek, ezért nagyon keményen tanultam. Rájöttem, hogy van értelme.
– Közösségi munkákban részt vettél?
– Versenyekben részt vettem, akkoriban viszont nem voltak IDB-k, így ez kimaradt. Nem nagyon vettem részt ünnepségeken, mert nem szerettem szavalni.
– Milyen helyzetben születtek a legjobb ötletek?
– Az osztály igen összetartó volt, szünetekben mindent meg tudtunk beszélni egymással, így könnyű volt rendezvényeket szervezni és ezekre készülni. A könyvtárat sokszor igénybe vettük.
– Milyen érzés támadt benned, mikor felkértünk erre az interjúra, vagy amikor éppen elmész a suli mellett?
– Nagyon megtisztelő, hogy felkértek, mert ez azt jelenti, hogy gondolnak rám, úgy gondolom, hogy támogatni kell az efféle kezdeményezéseket. Jó érzés fog el, mikor erre sétálok, mert nagyon szerettem ezt az iskolát, szerettem a tanáraimat, szeretek velük beszélgetni. Jó ránézni az iskolára, nagyon szépen felújították.
– Mi volt a tanulmányaid során a legemlékezetesebb esemény?
– Mindenféleképp az, mikor megkaptam a díjakat.
– Mit éreztél, amikor megkaptad ezeket az elismeréseket?
– Összességben örömöt és büszkeséget.
– A volt osztálytársakkal tartjátok-e a kapcsolatot?
– Ez nagyon vegyes. Van, akivel rendszeresen beszélünk, ám van, akivel csak az osztálytalálkozók alkalmával találkozunk. Van, akivel együtt jártunk egyetemre is, ezért azóta is napi kapcsolatban vagyunk.
– Köszönjük a beszélgetést.