Versenyeredmények

Versenyeken vagy egyéb eredményekért jutalmazott diákok.

Tanulóink sikere az EPAM versenyén

Örömmel számolunk be tanulóink legújabb versenyeredményéről: 2017. október 18-án az EPAM szoftverfejlesztő cég által meghirdetett Hackaton E-kids elnevezésű versenyen iskolánk 10. b osztályos, informatika ágazatos tanulói az előkelő 2. és 3. helyet szerezték meg.

A 2. helyezett csapat tagjai:
Rózsa Patrik Zsolt
Fejes Dániel
Várkonyi Dániel
Kósa Balázs

A 3. helyezett csapat tagjai:
Kovács Ronald
Kurai Levente
Vörös Péter
Katona Ádám

Világbajnoki 14. helyezés gépírás versenyen

2015. július 18-24. között rendezték meg Budapesten, a Corvinus Egyetemen a Gyors- és Gépíró Világbajnokságot, amelyet kétévente rendeznek meg. 35 ország több mint 500 versenyzője vett részt ezen a rangos eseményen. A gép- és gyorsírás mellett szövegszerkesztés és jegyzőkönyvvezetés kategóriában is hirdettek versenyt. Minden gépíró anyanyelvi szöveget kapott, és az győzött, aki fél óra alatt a legtöbb karaktert ütötte le hiba nélkül.

Tamás Gergely Bence

Tamás Gergely Bence a Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Vasvári Pál Tagintézményének nyelvi előkészítő osztályába jár.

2012 szeptemberétől 2014 júniusáig heti 2 órában tanulta iskolai keretek között kötelező jelleggel a gépírás tantárgyat. Fél év alatt sajátította el a gépírás alapjait, amelynek megszilárdítását házi feladatok elkészítésével egészített ki. Otthon, önállóan, tanára által összeállított feladatokkal, utasításokkal gyakorolt a kötelező iskolai tanulmányai után is. Nem hagyta abba a módszeres gyakorlást, mert minél jobb eredményt szeretett volna elérni, és vágyott arra, hogy egyre sikeresebb legyen. Számára a gépírás nem csak egy tantárgy volt, amelyen kötelezően részt kellett venni és rendszeresen számot kellett adni a tudásáról, hanem egy lehetőség a jövőre nézve, hiszen egyre több szakmához szükséges a számítógép minél gyorsabb, szakszerűbb használata.

Bartó Beáta

Bartó Beáta 2010 szeptemberében kezdte el iskolai tanulmányait a Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Vasvári Pál Tagintézményének nyelvi előkészítő osztályában. Gépírással a 10-11. évfolyamon ismerkedett meg heti 2 órában.

Nagy szorgalommal igyekezett elsajátítani a tízujjas vakírást. Órán és órán kívül is rendszeresen gyakorolt, hogy minél jobban megszilárdítsa tudását.

GÉPÍRÁS SIKEREK A VASVÁRIBAN

Bajnokaink!

Az Országos Gépírás Versenyen 2013. november 11-20. között  magyar, angol és német nyelven 52 tanulónk vett részt . Az országos 1-20. hely közül magyar nyelven 8 helyezést, angol nyelven 14 helyezést, német nyelven 19 helyezést hoztunk el. Tanulóink oklevelet és hibátlansági érmet nyertek munkájukért. Iskolánk az induló versenyezők eredménye alapján a pontszerző versenyben az ország összes iskolája közül az országos I. helyet szerezte meg. Csapateredményben a három legjobb versenyző eredménye alapján (Bartó Beáta 12. C osztály, Czékus Gábor 11. C osztály és Tamás Gergely 11. C osztály) az országos 6. helyet hoztuk el.
Kissné Álmosdi Márta és Kajáriné Lestár Erzsébet
felkészítő tanárok

 

Versenyeredmények a 2010/2011-es tanévben

20010/2011-es tanév versenyeredményei

Verseny Téma Helyezés Versenyző(k) Felkészítő tanár(ok)

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola

Vásárhelyi Pál Közg. és Idegenforg. Két Tanítási

Nyelvű Tagintézménye által megrendezett verseny

Ifjú közgazdász vetélkedő

csapatban 1.

 

csapatban 3.

 

csapatban 9.

Csontos Bettina 13/C

Krisán Annamária 13/C

Varga Mihály 13/C

Balogh Krisztina 13/C

Gonda Lujza 13/C

Kálmán Diána 13/C

Jordán Renáta 13/C

Mosoni Dóra 13/C

Tóth Brigitta 13/C

Laczi Rita
 Regionális gépírási és levelezési ismeretek verseny  regionális

 8.

9.

16.

Illés Beáta Barbara 11/C

Hebők Vivien 11/C

Viski Szandra 11/C

 Kissné Álmosdi Márta
 GORDIUSZ MATEMATIKAI TESZTVERSENY  megyei

 9. évf.

3.

10. évf.

1.

2.

3.

11. évf.

2.

12. évf.

1.

csapatban 10. évf.

1.

 Kondász Katalin 9/C

 

 

Papp Kinga 10/A

Gazdóf Zsolt 10/B

Turner Máté 10/B

 

Volford Bence 11/A

 

Szögi Rolnad 12/B

 

Papp Kinga, Gazdóf

Zsolt, Turner Máté

 Regősné Jancsivics Julianna

Murár Zoltán

 Dugonics Társaság és az Ifjúsági Tagozat által szervezett

Szegedi középiskolások XI. Művészeti találkozója

 városi  2.  Nagy-Pál Tímea 10/C  
 Szép Magyar Beszéd  megyei

 2.

10.

 Király Alexandra 11/B

Szántó Anita 10/A

 Szalay Mónika

 Barátság Kupa Békés megyei

Nyílt Kick-boksz Light-contact

Diákolimpia IV. korcsoport

 megyei  2.  Hartyányi Péter 11/C  

TÁMOP 3.4.3. keretén belül:

 Kőrösy-Krúdy-Vasvári leány

kosárlabdacsapatok közötti

mérkőzések

   1.

Polacsik Vivien9/B

Németh Evelin 9/C

Pipicz Bettina 9/C

Dankó Dóra 10/B

Nagy Lilla 10/B

Németh Ilona 10/B

Noska Dóra 10/B

Deák Anett 11/C

Mosoni Dóra 12/B

Tóth Brigitta 12/B

Nagymihály Helga

Bíró Mária

 Országos Falmászó Diákolimpia

Kiskunfélegyháza

 országos  2.  Dékány Gergely 11/C  
 Középiskolások kínai kultúrális versenye  Hódítsd meg Kínát! országos vetélkedő  2.

Árva Szabina 11/A

Deák Dalma 11/A

Horváth Ákos 11/C

Kovács Dávid 10/A

Sipos Anita 10/B

 Nagy Dóra
 Országos Gépírási verseny  országos

 angol nyelvű verseny

7.

12.

német nyelvű verseny

2.

 

Viski Szandra 11/C

Hebők Vivien 11/C

 

 

Viski Szandra 11/C

 Kissné Álmosdi

Márta

 Kőrössy-Krúdy-Vasvári Tagintézmények

közös csapata gépírás csapatversenye

 

 1.

2.

3.

 

 

Hebők Vivien 11/C

Lin Bettina 10/A

Gárgyán Nóra 11/C

 

 

 Kissné Álmosdi

Márta

Kajáriné Lestár Erzsébet

 Próbálkozó Vállalkozók országos

versenyének döntője

 országos

 csapatba 5.

 

 

 

csapatban 7.

 Álmosdi Alexandra

Kulcsár Vivien

Pópity Dávid

Sólya István

Takács Brigitta

 

Fábián Zsanett

Nagy Andrea

Papp Anna

Prágai Viktória

Péter Nikolett

 Magdáné Német Ildikó
 Német nyelvi OKTV döntő  országos  11.  Nagy-Pál Marietta 12/C  Somogyi Lívia
         

 2010/2011-es tanév versenyeredményei

Verseny Téma Helyezés Versenyző(k) Felkészítő tanár(ok)

Gazdasági informatikusok

OSZTV döntő

OSZTV

1.

8.

Engi Alexandra 14/AG

Móra Nikolett 14/AG

Gazdasági informatikus

szakképzésben tanító kollégák

Versenyeredmények a 2009/2010-es tanévben

 2009/2010-es tanév versenyeredményei

 

Verseny Téma Helyezés Versenyző(k) Felkészítő tanár(ok)
Implom József Helyesírási Verseny megyei

4.

15.

Nagy Bence 10/B

Veszelka Nóra 10/A

Hegyközi Éva

Horváth-Varga Mónika

Gordiusz Matematikai Verseny  megyei 

2.

3.

4.

5. 

Papp Kinga 9/A 

Szögi Roland 11/B

Volford Bence 10/A

Kókai Péter 12/A

Rgősné Jancsovics Julianna 

Murár Zoltán

 Kőrössy József Tagintérmény által

szervezett történelem verseny szóbeli

döntő

városi 

csapatban 3. 

 

 

csapatban 6.

Balla Anita 9/C

Kocsis Petra 9/C

 Oroszi Gabriella 9/C

Deák Anett 10/C

Hebők Vivien 10/C

Tar Daniella 10/C

Atlasz Henrikné 

 

Erdélyi MArgit

 Dugonics Társaság és Ifjúsági Tagozat

által szervezett

X. Művészeti Találkozó

 városi

különdíj

versmondás kategóriában 

különdíj

szólóének

Kálmán József 12/C

 

Wittich Emese 12/A 

Atlasz Henrikné 

 

 Víz Világnapja városi  csapatban 5. 

Förgeteg Lívia 10/B

Kószó Melinda 10/B

Kovács Fanni 10/B

Molnár Adrienn 10/B 

Somosi Istvánné 

OSZTV döntő Gazdasági Informatikusok

versenye 

országos  2.  Borbély Brigitta 14/A

osztályban tanító

szaktanárok 

Szegei Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar

tehetséggondozó programja városi verseny 

 Gazdálkodj okosan 3.  Boross Barbara 12/B  Laczi Rita 

OSZTV döntő Külkereskedelmi

üzletkötők versenye 

országos 

 7.

9.

Szeri Ccaba 1a/A

Nagy Zsuzsanna 14/A 

 külkereskedelmi

üzletkötő szakképesítésben

oktató szaktanárok

 Csongrád Megyei Könyvtárhasználati

Verseny

megyei 

csapatban 2. 

 

 

 

csapatban 3.

9-10. évf.:

Kondász Enikő 9/B

Sipos Anita 9/B

Szántó Anita 9/B 

11-12. évf.:

Jordán Renáta 11/B

Gárgyán Henriett 11/B

Tóth Brigitta 11/B

Sutka Irén

 

Horváth-Varga Mónika 

 Teöreök Aladár Országos 

Magyar Nyelvű Gépírási Verseny

országos 

1. 

8.

Hebők Vivien 10/C 

Csikós Bernadett 10/B

Kissné Álmosdi Márta 

                Országos Kenguru Matematikai

                                   Verseny                                   

              országos     

 

5.

6.

 

4.

 

3.

 

              5.                        

9. évf.:

 Andor Dorián 10/C

Gazdóf Zsolt 9/B

10. évf.:

Volford Bence 10/A

11. évf.:

Szögi Roland 11/B

12. évf.:

           Csordás Zoltán 12/A               

Nagy Dóra

Regősné Jancsovics Julianna

Murár Zoltán

Oldalak